Az Úr 2013. esztendeje Szent György havának 19. napján B. és C. hosszú hétvégére indultak. B. késve megérkezett C.-ért (ilyen, mármint, hogy B. késett volna, még soha nem fordult elő, ez C. privilégiuma volt mindezidáig, ezért úgy gondolom, hogy C. ezt a tényt megközelítőleg fél évig minden egyes késése alkalmával jogosan B. orra alá dörgölheti) és közösen Bagolyirtás felé vették az útirányt.
C. egy nagyon fontos e-mailt várt, így a telefon ki sem szakadt a kezéből, de szerencsére ez nem akadályozta meg őket abban, hogy a Kékestetőn a sípályán sétáljanak egyet az áprilisi hóban és abban sem, hogy B. tiszteletét tegye kis hazánk egyik leglepusztultabb mellékhelyiségében. Igen, ez a Kékesen van, a túraútvonal mellett, szomorú… Majd mindketten meglepődve észrevételezték, hogy a Kékesen van egy motoros emlékhely is minden motoros tiszteletére, emlékére, aki az utakon vesztette életét. Ezen kis kitérőt követően visszatértek az útjukra és haladtak a cél, közös céljuk felé, azonban nem megállás nélkül, mivel B.-n úrrá lett az éhség és a mátraszentimrei Kemencés Csárda helyett egy kis büfébe csábította a lángos gondolata, C. pedig vele tartott. B.-t legalább ennyire hívogatta a szemközti vegyesbolt és kocsma is, de sajnos vezetnie kellett még, így mindketten jóllakottan és az aznapi első alkoholtartalmú ital elfogyasztása nélkül (C.-nek arany szíve van, nem akarta, hogy B. csak nézze, ahogyan iszogat, így ő is lemondott róla) indultak tovább. Ezután már egyenes út vezetett Bagolyirtásig, csupán az út felszíne volt egyenletlen, magyarán kátyú kátyú hátán, megette a tél az aszfaltot. Másodszorra sikerült is megtalálni a szállást, ami leginkább egy mesebeli terméskővel kirakott szocreál szállodának tűnt óriási fenyők között. Bagolyirtás ugyanis közigazgatásilag nem más, mint Mátraszentimre része, egy üdülőtelep és B. tippje ellenére nem azért ez a neve, mert kiirtották a baglyokat (éjjel hallani is lehetett őket), hanem, mert egy nagy erdőirtás alkalmával (C. eddig eltalálta) sok-sok bagoly élőhelyét elpusztították a gonosz emberek. Szóval B. és C. megérkeztek, becuccoltak, koccintottak egyet az érkezésre és B.-t elnyomta az álom, de C. egy ideig nem hagyta, mert nagy nehezen megkapta a várt hírt és ez nagyon jó kedvre derítette. Majd végül B. álomra hajtotta kis fejét és csak este 6 körül kelt fel, amikor is ellenállhatatlan vágyat érzett egy séta iránt, mely elsősorban a megkezdett borozás folytatásába fulladt. Gyors vacsorát követően mindketten bár alig vonszolták magukat (megterhelő volt a vacsora a lángossal együtt) mégis tettek egy kört Bagolyirtáson, felmérték a terepet, kocsma nem volt nyitva. Majd a szállásra visszatérve élvezték még egy kicsit a tájat, egymás társaságát, a természetet és mindenféle egyéb t betűs szavakat, de most nagyon nem jut C. eszébe több, B. megtervezte a másnapi túrát, útifilmes hangon felolvasta a térkép hátulján levő szöveget és ráeszméltek, hogy iszonyatosan meleg van a szobában. C. mindenáron szerette volna, ha B. lejjebb veszi a fűtést, de B. azt válaszolta, hogy nem lehet, sem lekapcsolni, végül C. azon kérdését, mi szerint elrontani nem lehet-e, nagyjából figyelemre sem méltatta, mivel nem tartotta jó ötletnek elárasztani a szobát. A férfi agy korlátoltsága, gondolta C. és lassan elaludt ő is.
Másnap reggel, a 8 órás reggelit megcélozva, majdnem sikerült időben leérni, persze a késés oka kizárólag C. volt. Napsütötte teraszon kávézást követően B. ivott a tátrai teájából, összepakoltak és elindultak a nagy útra. C. térképészeti és tájékozódási ismeretei, tudása nem igazán fejlett, így az ehhez kapcsolódó feladatokat B. látta el, azonban a történeti hűség kedvéért meg kell jegyezni, hogy B. több alkalommal dicséretben részesítette C.-t, amikor észrevett egy túrajelzést és jó irányba indult el magától. A zöld háromszög jelzésen indulva kereszteztek egy óóóóriási sípályát és a Győr-hegy 831 méter magas csúcsát érintve a zöld kereszt és kör által kijelölt úton a Mária-útra tértek rá, mégpedig a fallóskúti Mária kegyhelyet megcélozva, mely mindkettejük számára kellemes meglepetést tartogatott, ugyanis nemcsak egy kis kápolna, hanem egy szép nagy épület, rendezett parkkal előtte, békés, nyugodt hangulattal és mindennel ahhoz, hogy a kegyhely történetét kérdés nélkül valóságként elfogadják. A leírások és az emberemlékezet szerint ugyanis 1947. július 2-án este Sánta Lászlónénak, Klára asszonynak megjelent a Szűzanya a Mátrában. Egy forrást mutatott neki, melynek gyógyító ereje van azok számára, akik hittel közelítik meg. A jelenés híre gyorsan elterjedt. Nemsokára az egész országból ezrek zarándokoltak Fallóskútra a forráshoz – részben kíváncsiságból, részben gyógyulásban reménykedve. 1948 tavaszán a Szűzanya újra megjelent Sántánénak és azt kívánta, hogy kápolna épüljön a forrás mellé. Sántáné közel fél éven át hiába kilincselt az egri érseknél, majd a civil hatóságoknál, hogy megszerezze az építési engedélyt. A község híveitől összegyűlt a szükséges pénz, a kápolnát 1948. december 8-án adták át rendeltetésének és ugyanekkor helyezték el benne a Mária-szobrot, mely úgy ábrázolja, amilyen az első jelenéskor volt. Fallóskúton a Szűzanya közbenjárására számos imameghallgatás történt. Sántáné – minthogy tevékenységét a kommunista rendszer károsnak és veszedelmesnek tekintette – kétszer, összesen 21 hónapot töltött kivizsgálás, illetve gyógykezelés céljából ideggyógyintézetekben, hol mind lelkileg, mind testileg sokat szenvedett, de „téveszméi” feladását nem tudták elérni az orvosok. Mára pedig egy egész kis komplexum alakult ki a hívek adományainak hála. C. meglepetten konstatálta, hogy a temetőben több, a családnevével ellátott sír van, végülis közeli a családja ezen ágának őshazája. A szent forrásból persze mind B., mind pedig C. elfelejtett vizet vételezni, de máshogyan mindketten vízhez jutottak. C. itta, B. pedig a saját bőrén tapasztalta a friss hegyi patak kristálytiszta vizét… A túra a Fiúsom-patak mentén folytatódott a Csörgő-patak irányába (megáradva a magával ragadott kövek egymáshoz ütődve időnként csörgő hangot hallatnak, innen a név). Erre a vidékre vonatkozóan a leírások az alábbiakat tartalmazzák: ”A völgy végigjárása – akár a víz közelében, akár jelzett ösvényen haladva – izgalmas túrát ígér.” Ez is történt, mivel a patak az esőzések miatt megduzzadt és ezzel megnehezítette az átkelést. B. több alternatívát kínált fel C.-nek, aki választott. B. gazellaként szökellve pillanatok alatt a túlparton termett, de C. picsogásásra tekintettel úgy döntött, hogy félútig visszajön és átsegíti C.-t, mivel csúsznak a kövek. Azt azonban nem tudta, mivel ténylegesen még nem túráztak együtt, csak kirándulgattak, kutyát sétáltattak, hogy C. szája sír, de át-, fel- és le is megy mindenhol, ahol kell. B. azonban egy hős lovag volt, C. szinte látta mögötte feltűnni a fehér arab telivért aranyszínű nyereggel, csillogóan szép sörénnyel. Azonban ahogyan B. keze elérte C.-ét, B. lába megcsúszott és lábszárközépig elmerült a vízben. Olyan gyorsan C. még soha nem látta mozogni B.-t, mint ahogyan akkor felpattant és kiugrott a vízből. Sajnos nem volt elég gyors, a cipője beázott, a zoknija csurom víz lett, úgyhogy a patakon átérve rövid pihenőt kellett beiktatni, ahol B. zokniját egy ágra akasztva szárította a friss hegyi szellő. A sokkot kiheverve, térdfájást észlelve B. és C. folytatták közös útjukat a kitűzött cél felé, ami ez esetben az ágasvári turistaház volt egy „kellemes” kaptatón felfelé. Szerencséjükre a kocsma része üzemelt és sörrel, pálinkával (C. csak pálinkával vízzel), a környező tisztásra, csúcsokra kilátással napfürdőt vettek, tovább tervezték a napot. A Kéktúrán indulva a Mátra térképére pecsétet tettek (azaz tettek volna, ha a pecsét a helyén lett volna) és felkapaszkodtak a Szamár-kőre, ahonnan olyan településekre nyílt kilátás, amelyek nevét C. semmilyen térkép alapján nem tudja megállapítani, azt pedig olvashatatlanul véste papírra, amit B. mondott, így maradjunk annyiban, hogy messzire el lehetett látni. Majd Mátraszentistván felé vezetett útjuk, ahonnan szemrevételezhették a sípályákat (ott is voltak hófoltok) és B. meteorológiai ismereteit csillogtatva előadást tartott C.-nek arról, hogy mennyire is ritka az olyan tél, mint a tavalyi volt, hogy száznál több a havas napok száma. Sajnos B. térde lejtmenetben kicsit fájt, ráadásul a térképen népdal-vonatkozású étterem került feltüntetésre, így egy újabb sör-pálinka, víz-pálinka (B. csak azért ivott pálinkát, nehogy a falu lakói a szájukra vegyék C.-t) mellett B. eldalolta a Vidrócki híres nyájáról szóló dal egy részét C.-nek, melyben Kodály a Mátrai képek c. művében állított emléket a híres betyárnak, akin nem fogott a golyó. Tessék B., itt az egész:
„A Vidrócki híres nyája
Csörög-morog a Mátrába,
Csörög-morog a Mátrába,
Mert Vidróckit nem találja.
Megyen az nyáj, megyen az nyáj,
Környes-körül a gaz alján.
- Ugyan hol állok elejbe,
Kerek erdő közepébe?
Hozd ki, babám, szűröm, baltám,
Hadd menjek az nyájam után,
Mert levágják az kanomat,
Keselylábú ártányomat!
Esteledik már az idő,
Szállást kérnék, de nincs kitől,
Sűrű erdő a szállásom,
Csipkebokor a lakásom.
A Vidrócki sírhalmára
Gyöngy hull a koporsójára.
- Hej Vidrócki, most gyere ki,
Hat vármegye vár ideki!
- Mit ér nékem hat vármegye,
Tizenkettő jöjjön ide!”
B. meteorológiai szaktudása e ponton ismét kiemelt figyelemhez és szerephez jutott, hiszen C. aggódva észrevételezte, hogy sűrű, sötét fellegek közelednek és dörög az ég, de hős lovagja megnyugtatta, hogy ebből biza eső nem lesz. Nem is lett. Gondolván a 6 órai vacsorára, kajapara ide vagy oda, B. és C. továbbálltak egy igazi Kéktúra pecsét beszerzését követően, de nem jutottak messzire, mert a mátraszentistváni Vöröskő kisvendéglőbe betértek és ketten együtt csülökpörköltet ettek juhtúrós sztrapacskával, amit C. kérésére megfejeltek egy kakaós palacsintával, valamint amit B. a tradíciónak szentelve sörrel kísért. Ekkor megjelent az első macska, na jó, kisC.ica is. Jóllakottan továbbálltak és a kék jelzésen elindultak a három falu temploma felé a 878 méter magas Narád-hegyet megkerülve. A templom egyébként azért került pont arra a magaslatra, mert a három falu (Mátraszentimre, Mátraszentlászló és Mátraszentistván) számára készült, azonban nem tudtak megegyezni, hogy hol épüljön fel, ezért az egri érsekség úgy határozott, hogy mindhárom falutól egyenlő távolságra legyen. Ahogyan a templom előtti leírások is olvasható, Sík Sándor (aki egyénként az 51. sz. szombathelyi cserkészcsapat névadója is) az alábbiak szerint ír a templomról:
„Terméskő felvértezetében,
Szürkén, majdnem fenyegetőn,
Égbeszúró háromszög fejjel
Áll a templom a hegytetőn.”
A templomot elhagyván, a kék kereszt jelzést követve B. és C. folytatták útjukat, amely ádáz, galád és cselszövésekkel tűzdelt hógolyózásba fulladt (az eredmény 1:1 lett), majd B. átszellemült tekintettel nekiállt bagzó macskákat fotózni és megállás nélkül ismételgette, hogy ilyet látni jó jel. C. a második-harmadik „miért?”-visszakérdezésnél feladta a küzdelmet, biztosan igaza van, gondolta. A cél innen már csak két kilométerre volt, úgyhogy elindultak hazafele, B. még egy kicsit élvezte a lágy ölét, mármint persze a természetnek és kézenfogva belesétáltak a naplementébe – kis költői túlzás, de csak az írás kedvéért, hiszen még nem ment le a nap. Visszaérve Bagolyirtásra B. a hősies cselekedete során megsérült térdét fájlalta, C. pedig a talpát, így hamar nyugovóra tértek, de előtte még B. választott, C.-re bízta a túranapló megírását, mely abban a pillanatban hirtelen félelemmel töltötte el és valószínűleg még most is meggondolatlan cselekedetnek tartja, miközben ezen sorok egyre csak gyűlnek a virtuális papíron.
Másnap B. és C. reggelivel és napfürdőzéssel kezdte a napot, melyet egy újabb kisC.ica (piccolo gatto) tett emlékezetessé, mivel mindenáron B. közelében akart maradni, semmilyen hessegetés nem riasztotta el, viszont B. bármennyire is próbálkozott, az „ül” vezényszóra nem úgy reagált, mint ahogyan szerette volna, vagyis kisC.icának csak B. teste kellett, bonyolultabb kapcsolatba biza ez a foltos jószág nem akart bonyolódni B.-vel.
Ezt követően ismét útra keltek, felmerült a kis növény- és állathatározó app szüksége is a tegnapi tátika-kérdéskör folytatásaként, de ezen túltéve magukat útjuk közben a Hasznosi-víztározónál pihenőt tettek. A víztározóhoz a tábla szerint tilos volt a bejárás, de mivel autók sora állt a kerítésbe vágott ajtók mellett és horgászok használták B. és C. besétált. Természetesen arra a pontra, ahova tökéletes volt a rájuk látás az őrtoronyból. Pár perc múlva meg is jelent a terepruhás morcos őr a Simóján, így B. és C. emelt fővel kisétált a
víztározótól, amely amúgy sem csak csodálatot érdemel: http://greenr.blog.hu/2010/06/07/a_hasznosi_viztarozo_egy_okologiai_katasztrofa_portreja
Kisebb tanácstalanság után majdnem hazafele vették az útirányt, de ilyen egyszerűen nem lehet vége ennek a pár napnak. C. meglátta a Szirák[1] táblát és mivel B. még nem járt a kastélynál, kitérőt tettek egy tulipánoktól hemzsegő falun át. Először távolról csodálták a kastélyt, majd közelebb merészkedtek. C. bevezette B.-t, na nem a málnásba, hanem a kastély kertjébe és egyszerre tudatosult mindkettőjükben, hogy itt a tavasz, rügyeznek a fák, a tulipánfa már virágzik, illatozik az aranyeső. Ilyet átélni egy kastély kertjében már-már giccsbe hajlik, de mindketten megúszták elborult elme nélkül (off: valahol éppen tűzijáték van a budai hegyek felé, on). A kastély éttermének kinti, kávézó részében megpihenve B. és C. a XXI. század vívmányainak köszönhetően elolvasta az épület történetét és megállapította, hogy B.-nek volt igaza, a II. világháborút követően ezt a kastélyt is feldúlták, a bútorokat elégették. Ezen a ponton megjelent a B. és C. hétvégéjét végig kísérő motívum, egy újabb kisC.ica, mely ismételten kivetette B.-re a hálóját és egészen az autóig kísérte, elhaladva a kastély pontos napórája mellett. Innen már tényleg egyenes volt az út hazafelé, annyival, hogy B. sikeresen megtalálta a megközelítőleg 10 kilométerrel rövidebb, ámde legalább fél órával hosszabb, kis hazánk legrosszabb útjainak egyike címre méltán pályázó utat és lassan véget is ért a hétvége, amelynek emlékei B. és C. szívében örökké élnek majd. J
A hétvége tiszteletére: https://www.youtube.com/watch?v=BtP9Ugc5Eu8 – nem, senki nem hányt, csupán oda- és visszafele és meghallgattuk, ez lett a bagolyirtási nóta, igazi kirándulós nyárelős dal.
C.
[1]B. nem bízik abban, hogy C. elégséges mennyiségű kultúrtörténeti és történelmi vonatkozású tényt említ a leírásában, így megküldte neki Borovszky Magyarország vármegyéi és városi c. művének vonatkozó fejezetét, idézet következik:
„Sziráki járás, székhelye Szirák; 32 községgel. Ezek közűl 11 körjegyzőséghez tartozó 30 kisközség és 2 nagyközség: Csécse és Szirák. - A járás területe 102.648, lakóházak száma 5369 és a Iakosság 32.844 lélek. A népességből 29.452 magyar, 77 német, 3133 tót, 14 oláh, 2 kisorosz, 166 egyéb; magyarul beszél 31.512, ír és olvas 17.743; róm. kath. 25.666, gör. kath. 9, ref. 110, ág. h. ev. 6050, gör. kel. 2, unit. 1, izr. 1005, egyéb 1. Ma a lélekszám 35.419.”