Minthogy intézményes túra szempontjából a nyár meglehetősen szerény (egy sem) volt, így nagy lendülettel és lelkesedéssel vágtunk bele a hivatalos március 15-i évnyitó túrát követő őszi Blätterfall túra szervezésébe. Mindezzel együtt a lelkes érdeklődők száma egyre apadt és végül visszaolvadt a törzsgárdára és egy amatőr vendégre (Sz.). M. persze inkább a esztétikai-szépészeti beavatkozó műtétet választotta, hogy ne kelljen túratársaival tölteni a hosszas egyeztetés után kitűzött gyönyörű szeptemberi napot.
Szentendre felé már a HÉV-en ízelítőt kaptunk a szabályos jegyvizsgálói intézkedésből, amikor ellentmondást nem tűrő hangon, régi idegen katonai vezényszavakat megszégyenítő hanglejtéssel adta ki, illetve kezelte kiegészítő jegyeinket az ellenőrnő.
Busszal Pilisszentlászlóra utaztunk, ahol legnagyobb meglepetésünkre nyitva találtuk a Gesztenyés sörözőt. A fiatal pultos lány persze örömünket ellensúlyozta nem igazán vendéglátós modorával és a felmosás közben be-bezárt kocsmaajtóval. Ezzel együtt pár sört és pálinkát el- és kitöltöttünk az előttünk elhaladó 30-40 trekkingbotos - vélhetően amatőr - túrázók egészségére is. Közben B eligazította a jelöletlen (?) Spartacus-ösvényre a segítséget kérő fiatal túrázó párt is.
Feltöltődve, erőt gyűjtve nekivágtunk a KS jelzésen a TSZ egyik alapítója által bölcsen kijelölt útnak. Az 590 méter magas Szent László-hegyet inkább megkerülve haladtunk a Pap-réti erdész- és vadászház felé, amikor ismét útbaigazítást kért egy magányos túrázó. Térképe nem lévén csak egy itinert szorongatott kezében és meglehetősen feszült volt már akkor. Valamit keresett, de - kivételesen nekünk sem volt térkép - fogalmunk sem volt, hogy mit keres és merre tart. Ennek ellenére B készségesen a jelzésen Szentlászló felé irányította. Kisvártatva – egy 15-20 perces sörstop erejéig és amíg B. Sanyikát tanította helyesen vizelni – még feszültebben jött vissza, azzal, hogy mégsem arra kellett volna mennie. Arcán látszott, hogy mást is gondolt, de azt nem mondta. Talán a véreb Sanyika, talán Cs. miatt.
Utunkat tovább folytatva a KS jelzésen a Pálóczki-réten csodáltuk az őszi sáfrány mezőt (Crocus speciosus) és P jelzésen a Zánkói-réten meg is pihentünk. B. el is szenderedett a fűben. A kis pihenő - és az ingen jól sikerült répás fotók után (nem először csinálta, csak nem vízzel...) - a P jelzésen az 548 méter magas Kis Bükk-tetőig haladtunk, ahol Cs javaslatára gyorsan átterveztük az útvonalat. Tettük mindezt azért, mert a közeli Tahitótfaluban éppen elkészült a napi friss barbecue adag. Ezért a Vöröskő-szikláról lemondva, a S+ jelzésen az Ugró-patak mentén leereszkedtünk Tahitótfaluba, ahol a közeli Őrház Sörkert Chill & BBQ-ba vetettük magunkat. Előtte még Sz. elbúcsúzott, mert egyéb elfoglaltságai miatt a levezető uzsonnára már nem tudott csatlakozni.
De hát a szokás, az szokás és ebben a kemény 10-12 km túrában (meg talán az elfogyasztott alkoholmennyiség miatt is) elfáradtunk, muszáj volt étkezéssel zárni a napot. Igen meglepő volt látni (még inkább utólag olvasni erről a helyről tekintélyes bejegyzéseket) és kóstolni a szmókerben éppen elkészült marha szegyet, fejhúst vagy éppen az oldalast. A javaslatért Cs.-t külön dicséretben részesítette B.
Jól lakottan és kissé elpilledve indultunk haza a 160%-osan tömött buszon Szentendréig, ahonnan repülőrajttal éppen hogy elértük a HÉV-et, hogy mielőbb szeretteink ölelő karjába térjünk meg.
B.
