Rendhagyó hagyományőrző túra
A már hagyományosnak számító március 15-ei Tavaszi ébredés (Frühlingserwachen) túra a 2013. évben sem maradhatott el. Ugyan az OMSZ napokkal előre figyelmeztetett a barátságtalan időjárásra, de álmunkban nem gondoltuk, hogy ilyen ítéletidő köszönt ránk a nemzeti ünnepünkön. Éppen ezért csak a túrát megelőző estén született meg a végső döntés: elindulunk. Elindulunk, hiszen ennyire rendhagyó (sarkvidéki) időjárásban ritkán van része az embernek. Elhivatott túrázókként pedig nincs előttünk akadály. Talán ennek tudható be, hogy a korábbi évekhez és ígéretekhez képest a túrán csupán a 4 legelszántabb túrázó jelent meg. Ez szomorú, hiszen tavaly ugyanezen túrán 11 fő vett részt.
A rendkívüli időjárásra és az akadozó tömegközlekedésre tekintettel, előrelátó túrázóként Á az eggyel korábbi HÉV-vel érkezett a megbeszélt csillaghegyi találkozási pontra. Így jobb híján B-vel együtt, a már sokat látogatott csillaghegyi restiben (Peron Box) nyitották meg a túrát. Itt B ismét most is megszólíttatott néhány helyi törzsvendég által: "Hé, te, táskás more!". Feltehetően a tag a Gyűrűk urából Zsákos Frodo-val keverte össze, a szóetimológiai hasonlóság miatt (Zsákos Frodo/Táskás More). A nyitósört viszonylag sietve ittuk, de csak a következő HÉV miatt, mert azzal érkeztek a többiek.
Csillaghegyről még öten indultunk, de Szentendrére 10 órakor már csak négyen érkeztünk meg (K. útközben leszállt - biztos inába szállt a bátorság, meg nem is kislányoknak való az ilyen időjárás). Szégyenszemre pont M. felejtett el kokárdát tűzni és abban reménykedett, hogy a trafikban majd sikerül. Szerencséje volt. Ezután rohanás a jegypénztárhoz, ahol közölték, hogy a pilisszentlászlói busz az előző napi havazás és a hófúvások miatt nem közlekedik.
Ezt sejtettük, de bíztunk benne, hogy valahogy csak sikerül elérni Szentlászlóig. Ezért eléggé elszöntyömpörödtünk és a stratégák megfelelő helyet kerestek az újratervezéshez. Ezt minden GPS, telefon és egyéb magas technikák nélkül Cs. social engineering-gel könnyen megoldotta (megkérdezett egy hómunkásnőt). Az útbaigazítás után gyorsan megtaláltuk a HÉV végállomás mellett lévő Profi közért mögötti sörözőt, egy sétáló utca elején.
A TSZ határozott, hogy a kegyetlen időjárásra tekintettel a járt utat (Pilisszentlászló-
A terv tehát megvolt, de a hó vastagságával egyenes arányban gyarapodott az asztalon a sörösüvegek (és fröccsös poharak) száma is. Mindeközben a televízió aggasztó helyzetről tudósított: Magyarországot ellepte a hó, és hogy az ítéletidő miatt több száz faluban megszűnt az áramszolgáltatás, a hótorlaszok miatt az autópályák járhatatlanok, és a budapesti tömegközlekedés is akadozik. Ekkor - elsőként, prioritási sorrendben - B megkapta a BELUGYMIN SMS-ét: "Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe! Belügyminisztérium". Megijedtünk, hiszen a sétáló utcában egyetlen autó sem parkolt.
A közvetített sajtótájékoztatón az egészségügyi helyettes államtitkár kapott szót, aki televízión keresztül figyelmeztetett mindenkit, hogy az alkoholfogyasztás nem nyújt megfelelő védelmet a rendkívüli időjárás ellen. És valóban, a sörtől ugyan nem lett melegebb, de azért csak sikerült kellő bátorságot merítenünk belőle, hogy felvegyük a harcot a természet ellenállhatatlan erőivel.
Már a delet is javában elütötték, s csak ezután kíséreltük meg a kitörést Szentendréről, a Bartal tanya irányába az S jelzésen. Helyzetünket nagymértékben rontotta, hogy Szentendréről kifelé alig találkoztunk néhány autóssal és két rendőrautóval, de hiába is próbáltunk volna beülni hozzájuk, nemhogy megálltak volna, inkább gyorsan továbbhaladtak. B. fekete síálarca, Cs. palesztin sálja (shemagh, keffiyeh, yashmag) és M. militaryzöld szemöldökig felhúzott sálja miatt inkább útonálló zsiványoknak, mint bajba jutott állampolgároknak nézhettek.
Az izbégi elővárosi részre érve már ízelítőt kaptunk az ítéletidőből. De reménysugárként a szürkés felhőkön keresztül átsütött a Nap (aggódtunk is, hogy hóvakságot kapunk), és 60-70 km/órás szellő simogatta arcunkat. A hó vastagsága váltakozott: hol néhány centi hólepelben, hol pedig combközépig érő hóban dacoltunk a zord idővel. A helyzetünk többször kilátástalanná vált, már-már a túra tervszerű befejezése is kétségessé vált. De tudtuk a BELUGYMIN mögöttünk áll és elég pálinkánk is volt. A legrosszabbra készülve, B hozott egy termosz meleg teát, amit megbolondított a Tátrai tea legerősebb változatával, a Zsivány teával (Zbojnícky čaj, 72%) is. Jól esett. Mármint a tea. Is. Meg a hó is.
A rossz látási viszonyok ellenére utunkat segítették a bokrokra, ágakra kötött nemzeti színű szalagok is. Feltehetően a köztes úti célunknál (Kő-hegy) ünnepség lehetett vagy legalábbis az volt az eredeti elképzelés. A Pomázi útról letérve a Püspökimajori szőlőkön keresztül sarkkutatókként láncban menetelve értünk el a Dobos-hegy aljáig. Utunk során elfoglalható gépjárművet minden igyekezetünk ellenére nem találtunk, illetve, amit találtunk az is zárva volt. Így a Belügyminisztérium 2. számú ajánlását a gépjárműfoglalásról, nem tudtuk teljesíteni.
Egy kis kerülővel (konkrétan az egész Dobos-hegyet és Bubán-hegyet kerültünk meg. Na jó, nem teljesen, mert kerteken, gyümölcsösökön és sűrű bokrokon keresztül a térdig érő hóban korrigáltunk az úton és így) a Kis-Kő-hegyet érintve 15-16 óra körül értünk el a Kő-hegyi menedékházat, ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy rajtunk kívül más túrázókat is kicsalt a felejthetetlen március időjárás. A szoba közepén lévő kályha mellett pótoltuk az út során leapadt árpaszintet. Az illatok nagyon csiklandozták orrunkat, különösen a kolbászlevesé, de tudtuk nem ehetünk. Majd csak Pomázon az Udvaros étteremben.
A menedékház udvaráról szép panoráma nyílt Szentendrére. Nem sokáig csodáltuk, mert a kályha melletti asztal és a kinti hőmérséklet közötti különbség mindenkit indulásra sarkallt. A Kő-hegyről a Z jelzésen ereszkedve rövid időre megálltunk a Petőfi-pihenőnél is, ahol az emléktábla szerint a lánglelkű költő 1848. szeptember 23-án megpihent és onnan gyönyörű kilátás nyílik Pomázra. Szép időben biztos.
Nagy megkönnyebbülés volt, mikor beértünk Pomázra. Ennek örömére, rögtönzött bárpultként a tanyasi postaládákon feléltünk valamennyi maradék védőitalunkat és az Udvaros étterem felé vettük utunkat. Az M. ismerőse által ajánlott, egész évben nyitva tartó étterem persze most zárva volt, így más nyitva tartó éttermet nem ismervén, HÉV-re szálltunk és Budakalásznak vettük az irányt. Itt a már januárban látogatott Country tanya vendéglőbe siettünk, ahol tárt ajtókkal (lengőajtó van) és finom ételekkel várták a megfáradt, fázó vándorokat.
A vacsora közben ismét csatlakozott hozzánk K. a hegedűjével, de zenélni - B. legnagyobb sajnálatára - nem volt hajlandó. Vacsora után jól eső fáradtsággal és élményekkel tele, csapatunk hazaindult Óbudára. Á. másfelé, de Óbudáig velünk tartott. :)
B, Á
