Egy jól sikerült házibuli után volt, akinek elég nehezen indult a nap (9-kor indult a Nyugati pályaudvarról a vonatunk, de reggel 7-kor volt még, aki a Pilisvörösváron a WC előtt térdepelve öklendezett, ugye…). Ennek ellenére most sikerült eltalálnunk a vágányt és a megfelelő vonatot.
H. szavajárásával „Szob körül” (na jó, kicsit előbb, Nagymaros magasságában) némi nyílt pályán való veszteglés után meg is érkezett kibővült csapatunk (6 fő) Zebegénybe, ahol a jól bevált sarki cukrászdát és a mellette lévő (étterem-)sörözőt most is zárva találtuk (szabotázs!), így a templom előtti közértben tankoltunk fel az útra 1l-es palóc sörökkel. B-t itt fiatal diáklányok is megszólították, félreértésből vagy célzatosan. Ezt diákcsemegével meg is akarta hálálni, de addigra eltűntek. Feltehetően elkezdődött a hittanóra.
A túra első szakaszán most is főleg hegymenetben haladtunk a Duna mentén. Kissé felvillanyozódott a csapat, amikor tábla jelezte, hogy már csak néhány méterre van a női pihenő. Egymással játszadozó nimfákat sajnos nem találtunk a zöldellő ligetben, hiszen csak a jelzőtábláról kopott le egy kis festék, mert hamarosan megérkeztünk a Borostyán-kői pihenőhöz.
A hosszú tél után (akkor még nem tudtuk mi vár ránk 2 hét múlva, a március 15-ei túrán) a könnyed előtavaszi túra is kellemesen igénybe vett mindenkit, így minden pihenőt kihasználtunk, hogy könnyítsünk a flaskák és az üvegek tartalmán. Kiváló alkalom nyílt eközben ornitológiai megfigyelésre is.
A Dobozi-orom után az S3 és az SB utakon végül elértük a Remete-barlangot, ahol apró gyíkok módjára sütkéreztek a túrázók a kőteraszokon. Nem is nagyon volt helyünk, mert a talaj még elég nedves volt, szélvédett helyünk meg alig akadt, ezért ott tébláboltunk, mint flamingó a lávaömlésben. A Hajózási szabályzat értelmező rendelkezéseinek (kisgéphajó - nagygéphajó, vontatmány - tolatmány, hegymenet - völgymenet) megvitatása, néhány szendvics és fotó után megkezdtük elindultunk Nagymaros felé.
Az Ördög-hegyen és a Szürke-hegyen keresztül továbbhaladtunk az SB-n. Az útvonal elején főleg felfele, a majd végén leginkább lejtmenetben haladtunk a még kies, de hamarosan már éledező tájon.
Nagymarosra beérve utunk a többször látogatott Korona étterembe vezetett. Bár ne tettük volna. Ugyan az ételt legalább frissen készítették (legalábbis valami klopfolás hallatszott a konyha felől), de a kiszolgálás pozitív számmal nem értékelhető. Az étlapon feltüntetett ételek nem teljesen fekték a feltálaltakat, ráadásul nem is különösebben ízlettek (pl. a szűzérmékre mienk kellett egy fél lábas lecsót ráönteni?!). Az étterem 6-kor be is zárt, így a zárás előtt negyed órával érkező két vendéget nem is különösebben volt hajlandó kiszolgálni a mogorva vendéglős. Mindezek miatt megfogadtuk, hogy a következő túrákat már biztos, hogy nem ebben az étteremben fogjuk zárni.
Elégedetlenségünket természetesen kifejeztük a fizetésénél és gyorsan távoztunk, de igazából csak vonat miatt, amit 4 percünk volt elérni. Hazafelé túrázók több csoportját szedte fel a vonat, akik Cs-vel együtt azon aggódtak egészen Pestig, hogy siettek a vonat után, nem volt idő jegyet venni és akkor most mi lesz? Nem lett semmi. Ajándék volt az út visszafelé.
Úgyhogy kellemesen elfáradva, este 7 óra körül érkeztünk meg hazánk szívébe, Budapestre.
Z
